Referencia kamatlábak, kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatók

A 2015. február 01. napjától hatályos, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2014. évi LXXVIII. törvény alapján, a pénzügyi intézmények a hitelkamatot vagy a kamatfelárat a hitel futamideje alatt (az egyes kamatperiódusok lejárata után) kizárólag az MNB által elfogadott és honlapján közzétett és a hitelszerződésben meghatározott úgynevezett kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató alapján módosíthatják. 

A fenti törvény értelmezésében:

kamatváltoztatási mutató: a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitelezők által nem befolyásolható, tőlük független, valamint általuk el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszám, 

kamatfelár: az az éves százalékban kifejezett érték, mely a referenciakamattal (kamatbázis) összeadva alkotja az ügyleti kamatot. Az induló kamatfelár az Adóssal való megállapodás alapján, egyedi (kockázati) döntéssel, a Bank belső szabályzatában rögzített árazási elveinek megfelelően kerül meghatározásra, 

kamatfelár-változtatási mutató: a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutató.

 

A referencia kamatokról, valamint a kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatókról részletes információkat a Magyar Nemzeti Bank alábbi oldalán kaphat: https://www.mnb.hu/penzugyi-stabilitas/fair-bank

 

File Dátum Fájlméret
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20170901.pdf 2017. 09. 18. 381,23 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20160525.pdf 2017. 09. 18. 275,34 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20160323.pdf 2017. 09. 18. 272,52 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20160318.pdf 2017. 09. 18. 272,70 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20160501.pdf 2017. 09. 18. 280,16 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20160427.pdf 2017. 09. 18. 280,49 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20160401.pdf 2017. 09. 18. 278,51 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20161001.pdf 2017. 09. 18. 277,55 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20160901.pdf 2017. 09. 18. 276,09 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20160801.pdf 2017. 09. 18. 276,23 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20160701.pdf 2017. 09. 18. 277,55 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20160601.pdf 2017. 09. 18. 276,85 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20161101.pdf 2017. 09. 18. 274,58 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20161201.pdf 2017. 09. 18. 276,16 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20170101.pdf 2017. 09. 18. 276,42 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20170201.pdf 2017. 09. 18. 380,68 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20170301.pdf 2017. 09. 18. 276,60 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20170401.pdf 2017. 09. 18. 276,64 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20170501.pdf 2017. 09. 18. 380,96 KB
PDF file icon Referencia kamatok,kamat-es kamatfelar valt.mut_20170801.pdf 2017. 09. 18. 381,87 KB