Referencia kamatlábak, kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatók

A 2015. február 01. napjától hatályos, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2014. évi LXXVIII. törvény alapján, a pénzügyi intézmények a hitelkamatot vagy a kamatfelárat a hitel futamideje alatt (az egyes kamatperiódusok lejárata után) kizárólag az MNB által elfogadott és honlapján közzétett és a hitelszerződésben meghatározott úgynevezett kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató alapján módosíthatják. 

A fenti törvény értelmezésében:

kamatváltoztatási mutató: a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitelezők által nem befolyásolható, tőlük független, valamint általuk el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszám, 

kamatfelár: az az éves százalékban kifejezett érték, mely a referenciakamattal (kamatbázis) összeadva alkotja az ügyleti kamatot. Az induló kamatfelár az Adóssal való megállapodás alapján, egyedi (kockázati) döntéssel, a Bank belső szabályzatában rögzített árazási elveinek megfelelően kerül meghatározásra, 

kamatfelár-változtatási mutató: a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutató.

 

A referencia kamatokról, valamint a kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatókról részletes információkat a Magyar Nemzeti Bank alábbi oldalán kaphat: https://www.mnb.hu/penzugyi-stabilitas/fair-bank

 

File Dátum Fájlméret
PDF file icon 2022_06_29_alk_refkamatok_kamatvált_felárvált_mutatók.pdf 2022. 06. 28. 441,23 KB
PDF file icon 2022_07_01_alk_refkamatok_kamatvált_felárvált_mutatók.pdf 2022. 06. 30. 439,65 KB
PDF file icon 2022_07_13_alk_refkamatok_kamatvált_felárvált_mutatók.pdf 2022. 07. 12. 440,23 KB
PDF file icon 2022_07_27_alk_refkamatok_kamatvált_felárvált_mutatók.pdf 2022. 07. 26. 440,15 KB
PDF file icon 2022_08_01_alk_refkamatok_kamatvált_felárvált_mutatók.pdf 2022. 07. 29. 440,99 KB
PDF file icon 2022_08_31_alk_refkamatok_kamatvált_felárvált_mutatók.pdf 2022. 08. 30. 441,62 KB
PDF file icon 2022_09_01_alk_refkamatok_kamatvált_felárvált_mutatók.pdf 2022. 08. 31. 441,52 KB
PDF file icon 2022_09_28_alk_refkamatok_kamatvált_felárvált_mutatók.pdf 2022. 09. 27. 445,20 KB
PDF file icon 2022_10_01_alk_refkamatok_kamatvált_felárvált_mutatók.pdf 2022. 09. 30. 438,83 KB
PDF file icon 2022_11_01_alk_refkamatok_kamatvált_felárvált_mutatók.pdf 2022. 10. 28. 440,69 KB
PDF file icon 2023_03_01_alk_refkamatok_kamatvált_felárvált_mutatók.pdf 2023. 02. 28. 441,18 KB
PDF file icon Aktuális referenciakamatok, kamatváltozások és kamat felár változási mutatók - 2022.03.01 2022. 03. 03. 436,90 KB
PDF file icon Alkalmazott referencia kamatok és kamatfelár változási mutatók 221201.pdf 2022. 12. 01. 440,61 KB
PDF file icon Alkalmazott referencia kamatok es kamatfelar valtozasi mutatok 230101.pdf 2022. 12. 30. 443,65 KB
PDF file icon Alkalmazott referencia kamatok es kamatfelar valtozasi mutatok_2023_04_01_től.pdf 2023. 03. 31. 441,35 KB
PDF file icon Alkalmazott referencia kamatok kamatváltoztatási és kamatfelárváltoztatási mutatók 2024.03.27.pdf 2024. 03. 27. 195,18 KB
PDF file icon Alkalmazott referencia kamatok, kamatváltozási és kamatfelár változási mutatók 2023.09.01-től.pdf 2023. 08. 31. 181,40 KB
PDF file icon Alkalmazott referenciakamatok es kamatfelár valtozasi mutatok 20230501.pdf 2023. 04. 28. 442,05 KB
PDF file icon Alkalmazott referenciakamatok es kamatfelárvaltozasi mutatok 230201.pdf 2023. 01. 31. 441,72 KB
PDF file icon Alkalmazott referenciakamatok es kamatvaltozasi, kamatfelar-valtozasi mutatok 2023 07 01-től.pdf 2023. 06. 30. 180,71 KB